Jane Fonda bevallotta, hogy gyerekkorában megerőszakolták
Lady Gaga és Evan Rachel Wood után most a 79 éves színésznő is bevallotta, hogy nemi erőszak áldozata lett.
Lady Gaga és Evan Rachel Wood után most a 79 éves színésznő is bevallotta, hogy nemi erőszak áldozata lett.
A 28 éves nő egy bécsi lakásban vált az erőszakolók áldozatává. Az elkövetők kihasználták, hogy részeg volt. A vádlottakra 9 és 13 év közötti börtönbüntetéseket szabtak ki, a legidősebbet felmentették.
Amikor a nő ellenkezett, a férfi baltával többször fejbe verte.
A bíróság hétfőn határozott úgy, hogy a 37, más adatok szerint 30 éves férfit átadják a német hatóságoknak. A gyanú szerint a hamburgi pályaudvaron erőszakolt meg egy 13 éves lányt.
Egy 22 éves fekete bőrű férfit inzultáltak a rendőrök, amit a térfigyelő kamerák fel is vettek.
Két 18 és egy 16 éves afgán fiú áprilisban megerőszakoltak egy 21 éves nőt egy vasúti megállóban, Bécsben. Védőik a tárgyaláson azzal is érveltek, hogy Afganisztánban másként ítélik meg a nőket.
Szerdán kezdődik a tárgyalása a Budapest Környéki Törvényszéken annak a férfinak, aki megerőszakolt egy nőt egy Szeged felé tartó vonaton – írja a Blikk.
Egy 38 éves, háromgyerekes férfi azt hazudta kiskorú áldozatainak, hogy ruhát akar nekik ajándékozni. Egyszer már lecsukták nemi erőszak miatt, de mindössze fél évet ült.
A lányt tízéves korában kezdte el zaklatni a hatgyerekes apa. Eleinte a konditeremben erőszakolta a gyereket, később beköltöztette a saját szobájába. A férfit jogerősen 14 év fegyházra ítélték.
A férfi megerőszakolta volt élettársát és annak kiskorú húgát, majd meg is ölte a nőt. Egyebek között kapcsolati erőszakért ítélték el.
A Fővárosi Főügyészség szerint a szíriai férfi egy budapesti szórakozóhelyen ismerkedett meg egy magyar nővel, aki eleinte beleegyezett ugyan a szexbe, partnere durvasága miatt azonban abba akarta volna hagyni.
Nem jogerősen egyik fiú 6 és fél börtönt, a másik öt évet, a harmadik négy évet kapott a debreceni lépcsőházi erőszakolók közül. Utóbbinak javítóintézetben kell letöltenie a büntetését. A Debreceni Törvényszéken pénteken hirdettek ítéletet az ügyben – tudósít a Dehir.hu.
Az 56 éves férfi egy miskolci nemzetiségi szakgminázium tanára volt, de most előzetes letartóztatásban van. Az elmeorvos szakértő beszámíthatónak találta a férfit, aki egyik társasházi szomszédját verte és erőszakolta meg a vád szerint.
Egy hajdú-bihari férfi négy éven át molesztálta, többször megerőszakolta a kislányát. A gyermek mindössze nyolcéves volt, amikor először zaklatta. Első fokon tíz év fegyházbüntetésre ítélte csütörtökön a Debreceni Törvényszék csütörtökön.
A 29 éves magyar férfi a vád szerint megerőszakolt egy szűz nőt 2009 szeptemberében Írországban. 2012-ben tizenegy évet kapott emiatt úgy, hogy három év végrehajtását felfüggesztették. Kedden azonban a fellebbviteli bíróság nyolcról öt évre vitte le a büntetés tényleges időtartamát – írja a Sunday World.
Tim Roth-t ugyanaz az ember molesztálta, aki az édesapját: a saját nagyapja.
Egy férfi tavaly nyár elején két nőt próbált megerőszakolni Pécsen. Hajnalban csapott le az áldozataira, egyiküknek eltörte az ujját.
Benyugtatózva aludt el a felesége, mire a kanizsai férfi megpróbálta megerőszakolni - írja a zaol.hu.
Egy friss Eurobarometer-felmérés szerint uniószerte a válaszadók több mint negyede, Magyarországon 47 százalékuk nyilatkozott úgy, hogy bizonyos körülmények között elfogadható a szex a másik beleegyezése nélkül.
Egy ápolóról és egy frissen felvett mentősofőrről állítja egy lány, hogy orális szexre akarták kényszeríteni november 9-én, amikor ellátták. A mentősofőr ügyvédje szerint védence ártatlannak vallja magát – derül ki a pénteki Blikkből.